5. RÉSZ: Halandó lelkek*

5.    RÉSZ: Halandó lelkek*

Ben távozása nem ért váratlanul, tudtam, hogy nem fog hinni nekem. Még is megkönnyebbültem, hogy elmondtam neki az igazat.

-          Halo? – Szóltam bele a telefonomba.

-          Ros, Mark vagyok. Lefordítottam a szöveget, amit átküldtél.  Igazad volt, ógörög nyelven íródott, a Krisztus utáni évszázadban, pontosan nem tudom megmondani, hogy mikor, sajnos. A szöveget sem tudtam pontosan lefordítani, de a lényeg szerintem meg van. Említettél egy gyűrűt is, az írás a gyűrűvel van összefüggésben. A gyűrűt megátkozták, a szöveg az átkot tartalmazza. A lényege, hogy bárki is birtokolja a gyűrűt, az halott. A gyűrűhöz tartozik egy őrző szellem is. Megszállja a gyűrű tulajdonosát, és végez velük, senki nem érhet a gyűrűhöz, csak az eredeti és egyetlen tulajdonos, de hogy ki is ez a tulaj arról, megint nem ír semmit. Sajnos csak ennyit tudtam kideríteni.

-          Köszi Mark.

-          Ros, asszem nem értesz. Hol van ez a gyűrű?

-          A rendőrségen. Miért?

-          Mindenki aki hozzá ért a gyűrűhöz, meg fog halni. Ugye nem érintetted meg?

-          Öhm, de…de kesztyű volt rajtam.

-          Az nem számít. Hozzá értél, végezni fog veled.

-          Mark most le kell tennem. – Remegő kézzel nyúltam a lakás kulcsomért, és az őrsre siettem.

Ha Mark-nak igaza van, márpedig Ő soha sem téved, akkor Ben és a többiek nagy veszélyben vannak.

A rendőrség teljes sötétségben volt, egyetlen lámpa sem égett az épület körül.

-          Segíthetek? – A recepciós pultnál, egy idősebb férfi ült, és unottan nézett rám.

-          Ben Turner-t keresem.

-          Sajnálom, Mr. Turner már nincsen bent.

-          Meg tudná nekem adni a telefon számát, vagy esetleg a címét? – A férfi felvonta az egyik szemöldökét, és döbbenten mered rám.

-          Nem.

-          Miért nem? – Éreztem, hogy mindkettőnknek fogytán van a türelme.

-          Mert ezek személyes adatok, és azt nem adhatom ki.

-          Értse meg, életbe vágóan fontos, hogy beszéljek vele. – A lámpa hirtelen pislákolni kezdett. Itt van.

-          Ide figyeljen, ha nem adja, meg hogy hol tudom Őt elérni, akkor itt mindnyájan meg fogunk halni. – A férfi egy ideig rám meredt, majd hangosan felnevetett.

-          Ide figyeljen, hölgyem, ez nevetséges. Felkell szólítanom, Önt a távozásra, vagy bent tartom éjszakára, és az garantálom, hogy nem tetszene. – A lámpák hírtelen kialudtak az épületben, majd a velem szemben ülő férfi vérfagyasztó sikolya törte meg a csendet.

A sötétben semmit sem láttam. Fogalmam sem volt róla, hogy a férfi egyedül volt-e vagy esetleg van még valaki az épületben.

Tapogatózva négykézláb araszoltam el az ajtóig, de az nem nyílt ki. Hiába rángattam, meg sem mozdult. Kezdtem pánikba esni.

Az ajtó mellett állt egy ruhafogas, megragadtam, s elindultam a fal mentén, hogy egy ablakot keressek.

Éreztem, ahogy erősen megragadják a nyakamat, és a falnak hajítanak.

Éles fájdalom nyilalt a gerincembe, képtelen voltam megmozdulni. Magatehetetlenül feküdtem a földön, és néztem, ahogyan közeledik felém a szellem.

Váratlanul kopogás hallatszott a bejárati ajtó felöl.

-          Hahó, van ott valaki? – A szellem az ajtó felé suhant, majd egyetlen érintéssel kivágta azt. Az előtte álló nő, eszméletlenül esett az úttestre, ahol egy kamion azonnal el is ütötte. Vér borított mindent, a járókelők döbbenve nézték ahogyan a vér lassan végig folyik az utón.

Minden erőmet összeszedtem, s talpra álltam. A testem és a lelkem is tiltakozott minden mozdulat ellen. Soha az előtt nem láttam még ilyen erős, és gonosz szellemet.

Az a szegény nő semmiről sem tehetett, még is meg kellett halnia.

Láttam, ahogyan a kamion sofőr felém rohan, de hogy vajon elért-e, hozzám azt már nem tudom. Sokkos állapotban estem össze az ajtó előtt, és elvesztettem az eszméletemet. 

4. Rész: Kezeltesse magát*

4. Rész: Kezeltesse magát*

Az ajtó váratlanul kivágódott, majd hangos reccsenéssel ketté hasadt.  A szellem elvesztette érdeklődését irántam és a betolakodóra szegezte démoni tekintetét.

Ben, szemei kétszeresére guvadtak. Látja Őt. A szellem vérfagyasztó sikolyt hallatott. És minden üveg eltörött a szobában. Kezeimet fülemre tapasztottam, de így sem tudtam tompítani a hangot. Éreztem, hogy valami folyik a fülemből, ujjaimon langyos vér folyt le.

Hátam mögül Ben eszméletlenül esett össze. Megint. Odarohantam hozzá, izmos karját átvetettem a vállamon, és kivonszoltam a lakásból.

Hiába ráztam a vállát, vagy pofozgattam, nem tért magához.

A szellem végig suhant a folyóson, egyenesen felénk haladva. Szemei vérben forogtak, gyilkolni akart. Rettegve húzódtam a fal mellé.

Alig egy karnyújtásnyira volt tőlem, mikor a szomszédos épületből megszólalt a harang. S, a szellem kámforrá vált.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, vége elment. Egyelőre.  De visszajön, mindig visszajönnek.

-          Mi volt ez az izé? – Ben lassan tért magához, homlokára rászáradt a vér.

-          Mi mi volt? – Kérdeztem ártatlanul, s közben egy papír zsebkendővel letöröltem a homlokát.

-          Ne nézzen hülyének, láttam azt a valamit, amint éppen magát fojtogatja. – Tekintete a semmibe meredt.

-          Jöjjön. – Átkaroltam izmos vállát, és bevezettem a lakásomba.

-          Mi folyik itt Rosalyn? – Ahogyan ott ült a kanapán hatalmas termetével, szerettem volna bevalanni neki az igazságot, de tudtam, hogy nem hinne nekem.

-           Nem mondhatom el, sajnálom. – Feleltem, s leültem vele szembe a dohányzó asztalra, hogy ellássam a sebét.

-          Ros, nekem bármit elmondhat.

-          Ezt nem. – Lefertőtlenített a vágást a homlokán, és egy sebtapasszal lefedtem.

-          Valami nem stimmel maga körül, többet tud, mint mait elárul. – Mély levegőt vettem, és belekezdtem.

-          Kislány korom óta látok dolgokat. Ijesztő dolgokat, amiknek nem lenne szabad itt lennie, de még is itt vannak.

-          Szellemekre gondol? – Nem nevetett, tekintete még is elárulta Őt, nem hisz nekem.

-          Igen, de nem csak magát a szellemet látom, olykor, a múlt is felfedi magát előttem.  Elég megérintenem egy tárgyat, de a hely is elő idézheti. Eleinte próbáltam elfedni ezt a képességemet, mintha nem létezne. Elmentem a szellemek mellett, akik reménnyel fordultak hozzám, de én tudomást sem vettem róluk. Képtelen voltam rá, azt hittem megőrültem. De nem. A családunk régóta látja ezeket a dolgokat. Kezdetben anyám, nem mesélt erről, mert abban reménykedett, hogy nem örököltem ezt a képességet, ahogy Ő sem.  Ő is csak a nagyanyámtól hallott ezekről a lényekről. Három rétegük van. Van, akik felkeresnek, mert befejezetlen dolguk van, segítek nekik elrendezni ezt a dolgot, és így békét találnak, hogy hova kerülnek, azt nem tudom, csak a mosolyt látom az arcukon, és ez nekem elég ahhoz, hogy tudjam, hogy jó helyre kerülnek. Van egy másik réteg, aki látja ezt az átjárót, de nem lépi át a határát, továbbra is a földön bolyong, mert azt hiszik így szeretteikkel lehetnek, de tévednek. Egy idő után elveszítik szellemi mivoltukat, éppen úgy, ahogyan az emberit is elvesztették. Olyan mintha meghalnának, csak, hogy itt a lélek hal el és nem a test. Egyszerűen megszűnnek létezni. A harmadik réteg az amivel mi szembe álluk, a legveszélyesebb és egyben leggonoszabb szellem, vagy démon. Attól, függ, hogy hogyan került ide.

-          Várjunk, azt állítja, hogy egy szellem át a gyilkosságok mögött? – A férfi két keze közé fogta a fejét, és hitetlenkedve nézett rám.

-          Nem szó szerint. Megszállásról beszélek. Biztos látott már horror filmet ahol megszállják a szellemek, az embereket és megölik őket, de itt nem erről van szó. Célja van, a gyűrűt akarja, már csak azt kell kideríteni, hogy ki Ő, és miért kell neki a gyűrű. Vissza kell küldeni oda ahonnan jött, ennek a lénynek a pokolban a helye, nem garázdálkodhat a földön, különben mindenkit megöl, aki az útjába áll. És jelenleg én vagyok az egyetlen személy, aki segíteni tud magának.

-          Maga nem normális. Kezeltesse magát. – Felugrott a kanapéról, és kisietett a lakásból.