3. Rész: Holtak hajnala*

3. Rész: Holtak hajnala*

Egyedül ültem a cella félhomályában, térdemet átkaroltam, könnyeim lassan folytak le az arcomon, majd a nadrágomon hagytak nyomot maguk után.
Félve idéztem fel a szellem sötét auráját, mely ismét ott keringett a levegőben.  Figyel engem.  Éreztem, nem láttam, de tudtam, hogy itt van. Leheletének bűze elvegyült a rácsok fémes szagával. Mélyet szippantottam leheletének bűzéből, akartam, hogy megjelenjen nekem. Elő akartam csalogatni a rejtekéből, de hiába. Nem mutatkozott meg.
Kulcscsörgés hallatszott a folyosó végéről, melyet egyre hangosabb léptek követtek.
 Húsos ujjak ragadtak meg, és felrángattak a hideg kőről ahol eddig ültem. A férfinek fánk illata volt, ingén még ott voltak a színes cukorkák, arca pufók és piroslás volt, nagy hasán feszült az ing.  Ha nem lett volna ilyen erőszakos, egy kedves nagypapára emlékeztetett volna, aki mindig édességet csempész a gyerekek zsebébe.
Erősen taszított egyet rajtam, a lendülettől leesett a szemüvegem, majd hangos csattanással eltölt a lencse benne.
- A szemüvegem nélkül nem látok. – Feleltem, de a férfit nem hatotta meg a hangomban csengő félelem. Tovább taszigált a folyosón. Fogalmam sem volt róla, hogy merre megyünk, csak haladtam előre, míg nem a férfi visszarántott. Halottam, ahogyan nyikorogva kinyílik, egy ajtó, de nem mozdultam.
 - Jöjjön foglaljon helyet. – A helyiségből ismerős mély hang szólalt meg. Akaratlanul is felidéztem, azokat a csokoládé szemeket, és a telt ajkakat, melyek csókra teremtettek.
 - Nem látok. Eltört a szemüvegem. – A padlón megnyikordult valami, lépések közeledtek, majd egy erős kar leültetett egy székre.
 - A nevem Ben Turner, én nyomozok a holtest ügyében, melyet Ön …. Vizsgált meg. Mit tud a halottról?
  - Semmit. Nem tartozik a munkámhoz az életük elemzése. Én csak a testtel foglalkozom.
 - Akkor mivel magyarázza a gyűrűt?
- A gyomorban találtam, de ezt már mondtam. – Erősen koncentráltam, hogy kivehessem a férfi arcát, de sajnos ez nem sikerült. Láttam, hogy előttem ül a szék támlájának dőlve, kezeit összefonta mellkasa előtt, de ennél többet nem tudtam kivenni a homályból.
 - A gyűrűt a kollégáim megvizsgálták. A gyűrű egy Polykrates nevezetű királyé volt, aki 540-523-ig uralkodott. Tanácsosa tanácsára a tengerbe vetette a gyűrűt, hogy így elkerülje az istenek irigységét. Majd nem sokkal később, egy halász zsákmányának legszebbikét a királynak ajándékozza, melynek gyomrából elő került a gyűrű. A bölcs fejvesztve menekült el az udvarból. Hogy miért az máig titok. De az óta a gyűrű több uralkodó kezében is megfordult, Augustus császár például arany szentélyt építetett neki. És most éppen egy halott gyomrából kerül ismét elő. Nem tartja különösnek? – Tudtam, hogy láttam már valahol ezt a gyűrűt.
Álmodtam vele pár éve. Egész Görögország lángokban állt, egy férfi miatt. Megrészegülve a hatalomtól és a pusztástól, ujján ezzel a gyűrűvel, nevetett.
- Léteznek véletlenek. – Feleltem esetlenül.
 - És az írás a falon? Ógörögül írták nem sokkal a Krisztus utáni időkből. A városban senki sincs, aki el tudná olvasni. Ön beszéli a nyelvet?
 - Nem. – Itt picit füllentettem. A legjobb barátom történelem tanár egy egyetemen, kedvence a görög kultúra és hitvilág. Tőle tanultam pár szór görögül, de ógörögül egy árva szót sem beszélek.
- Mivel magyarázza, azt mikor elvesztettem az eszméletemet. Valami taszított rajtam egyet. Éreztem, de Ön nem lehetett az, láttam, hogy a falnál guggol összekuporodva. Mintha…félt volna.  - A nők gyakran megijednek akár egy póktól is. – Feleltem, és továbbra sem néztem rá, helyette a szürke falat bámultam mögötte.
  - Valami azt súgja, hogy Önt nem lehet könnyen megijeszteni. Tudom, hogy titkol valamit, sajnos most nincsen annyi bizonyítékom, hogy tovább itt tartsam Önt, de csak, hogy tudja, szemmel tartom magát.  Rosalyn.
Megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor kiléptem a rendőrkapitányság ajtaján, leintettem egy taxit, és haza indultam.
Pár percig vacakoltam a kulccsal, majd fellélegezve léptem be apró lakásom ajtaján.  Lágy szellő töltötte be a szobát, s mikor megfordultam az öregemberrel találtam magamat szemben.
 - Mit akar tőlem? – Halványan elmosolyodott, ujjait nyakam köré fonta, és felemelt a földről. Éreztem, ahogyan éles karmok mélyednek a bőrömbe, kapálózva próbáltam levegőhöz jutni, szorítása egyre erősödött.  A szellem tekintete teljesen elfeketedett, száját eltátotta, majd közelebb hajolt hozzám. Rettegve kezdtem el kiabálni, tudtam, hogy fölöslegesen erőlködök, senki sem tud megállítani egy holtat.